Szentendre látnivalók

Szentendre látnivalók

Budapesttől mindössze 8 km-re a Dunakanyar és a Pilis hegység találkozásánál terül el Szentendre, Pest megye legnépszerűbb turista célpontja.

A város megközelítése: Budapest felől autóval, valamint a H5-ös HÉV-vel, autóbuszokkal és sétahajóval egyaránt.

Az idők folyamán a település a Duna menti római határvonal fontos erődítménye volt, melynek megmaradt emlékei magas kultúráról tanúskodnak. Ez a gyönyörű környezetben található város méltán viseli a művészetek városa elnevezést, valamint a Dunakanyar ékszerdobozának is nevezik, sajátságos, elbűvölő hangulata és megannyi látványossága miatt.

Szentendre központjában különleges mediterrán hangulat uralkodik, mely az elmúlt évszázadok folyamán alakult ki, amikor is a törökök kiűzése után a magyarok mellett görög, szlovák, német, dalmát és szerb telepesek népesítették be a város területét. A sokszínű együttélés emlékeit máig őrzik a város délies hangulatú, színes, barokk stílusú polgárházai, szerb templomai, romantikus, szűk sikátorai és macskaköves utcái.

A település különleges hangulata számos művészt is magához vonzott, így nem ritkán a festők városának is nevezik Szentendrét.

Szentendre belvárosában rengeteg hangulatos utcát és sikátor találunk, ahol számos múzeum, galéria és templom foglal helyet. A városban megtekinthetjük a magyarországi barokk építészet néhány jelentős alkotását, melyek az egyházi művészet remekművei. Szentendrei főtéren minden ház múltja egy-egy külön történet. A központ hangulatos kis utcáin végigsétálva galériák, kávézók, kis ajándékboltok várnak minket.

A város egész évben látogatható, hiszen egész évben számos fesztivál, rendezvény és kiállítás várja a kíváncsi tekintetű embereket.

De nézzük is, melyek Szentendre legnépszerűbb látnivalói:

Fő tér és a neves épületek

Fő tér

szentendre foterA Fő tér Szentendre központja, mely a Hév, és buszállomástól alig 5 percnyi sétára helyezkedik el. A Fő tér egykor a szerb negyed központja volt, ennek jeléül közepén a Szerb Kereskedő Társaság keresztje helyezkedik el, melyet még 1763-ban emeltek hálából, hogy az akkori pestisjárvány elkerülte a várost. A Kalmár-kereszt ma Szentendre egyik fő szimbóluma.

A háromszög alakú teret éttermek, kávézók, barátságos hangulatú épületek övezik. A térről megannyi romantikus kis sikátoron át lehet átjutni egyik utcából a másikba.

Többek között az egyik ilyen kis lépcsőzött sikátor vezet át a tér feletti Várdombhoz, a mai Templom térhez. 

A főtér valamennyi házának külön története van, ezért arra járva érdemes ott hosszasabban is elidőzve megfigyelni az épületek különleges elrendezését, a barokk és rokokó vonásokat.

Ráby ház

A Ráby ház mellett első látásra könnyen elsétálna az ember, pedig az épület előtt járva érdemes egy pillanatra megállni. Ez az épület ugyanis Szentendre legrégebbről, még 1768-ból megmaradt barokk stílusú lakóháza. Lakója pedig nem más volt, mint maga Ráby Mátyás, akit Jókai Mór Rab Ráby című regényéből is ismerhetünk.

Az épület csak kívülről tekinthető meg.

Templomok

Belgrád székesegyház - Szerb Egyház Múzeum

A Belgrád székesegyház Szentendre központjának egyik legjellegzetesebb temploma. A 48 méter magas, rokokó stílusú templom 1758-63 között épült fel, a Belgrádból érkezett menekültek templomaként. Építői maguk is Belgrádból érkezett betelepülők leszármazottjai voltak. A templomot a Nagyboldogasszony tiszteletére építették fel, így szokás Nagyboldogasszony templomának is említeni.

Blagovesztenszka (Görög) Templom

A Blagovesztenszka templom magyar neve: Angyali Üdvözlet. A templomot Szentendre Fő terén csodálhatjuk meg. A görög templom története 1690-re nyúlik vissza, mikoris jelenlegi helyére a törökök elől Szentendrére menekített szerémségi szerzetesek templomot emeltek. Az eredeti fa templom helyére aztán 1752-ben épült fel a ma látható barokk és rokokó stílusú építmény, melyet Mayerhoffer András tervei alapján készítettek.

A templom ma Szentendre egyik jelképe.

A templom mellett közvetlenül Egyháztörténeti múzeum is található, mely jelképes összegű belépőjegy ellenében látogatható (a templomhoz hasonlóan).

Múzeumok

Szamos Marcipán Múzeum

Szentendre főutcáján, mely nevét a város első polgármesteréről kapta, található a város legnépszerűbb cukrászdája, melyben egyben marcipán múzeum is működik.

A Szamos Marcipán Múzeum a magyarországi édesipar történetének két neves alakjához kötődik, Szamos Mátyáshoz és Szabó Károlyhoz, akik összefogva működtették az üzletet.
Ma a cukrászdában nem csak mennyei desszerteket kóstolhatunk végig, de a cukrászda közvetlen szomszédságában található múzeumban megismerkedhetünk a cukrászat és a marcipánkészítés fortélyaival is. Az elképesztő precizitással elkészített marcipán szobrok között megcsodálhatjuk többek között a Parlament 160 cm-es kicsinyített mását is.

 

Szentendrei képtár

Mikrocsodák múzeuma

ahol láthatunk szélmalmot meg szemben a festményt almamag ban vagy akár piramist egy cső kukában a tértől pár lépésre találhatjuk a híres

Kovács Margit Múzeum

Kovács Margit Múzeumot 1973-ban nyitották meg, Kovács Margit Kossuth-díjas kerámiaművész gyűjteményének bemutatóhelyeként. A múzeumban állandó kiállítás üzemel, mely keretében a művésznő több száz különleges hangulatú kerámiaművei 11 kiállítóteremben tekinthetőek meg.
A kerámia-alkotásokban a valóság, a mesék világa, a pogány mitológia és keresztény hitvilág egyaránt megjelenik.

 

Szentendrei Skanzen

ha egy jó kirándulásra vágyunk akkor nem felejtsük el a Szentendrei Skanzen vagy a Karácsonyi múzeum

A szentendrei Karácsony múzeum az ország egyetlen és jól felszerelt karácsonyi múzeuma, ahol rengeteg régmúltból, sokszor gyermekkorunk emlékeiben őrzött, és új díszeket láthatunk.

Dunakorzó

A város egyik leglátványosabb része a Dunakorzó, ahol a festői kilátás mellett panziók pizzériák és vendéglők sora várja az éhes kirándulókat és szórakozni vágyókat.

Szamárhegy

A Szamárhegyre az egykori pincesor melletti kapcsolatom juthatunk fel itt megpihenve gyönyörködhetünk a csodás kilátásban.

Környező városok

környező városok közül a méltán híres visegrádot vagy a Dobogókő t itt olyan környezetet és dunakanyari látképet láthatunk amit az országban nem sok helyen lehet megtekinteni higgye hogy megér egy jó kirándulást az egész család számára

Szállások

2021. február 15. / Published in Szállások
Bükkös Hotel & Spa
- Szamos Marcipán Múzeum Cukrászda 200 m
- Kovács Margit Kerámiamúzeum 400 m
- Ingyenes WIFI
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP, MKB, K&H
- Wellness szolgáltatások
- Ingyenes légkondícionálás
- Saját étterem
- 22 szoba, 55 férőhely
2021. február 15. / Published in Szállások
szentendre centrum hotel & cafe 4
- Duna korzó 300 m
- Kovács Margit Kerámiamúzeum 300 m
- Ingyenes WIFI
- SZÉP kártya elfogadóhely: OTP, MKB, K&H
- Ingyenes légkondícionálás
- Ingyenes WiFi
- 9 szoba, 18 férőhely
2021. február 10. / Published in Szállások
Dunakavics Boutique Apartman Szentendre
- Ingyenes WIFI
- SZÉP kártya elfogadóhely
- Ingyenes légkondícionálás
- Ha itt foglalsz további 5 kedvezményt kapsz!
- 5 apartman, 20 férőhely
- Beszélt nyelvek: Magyar, Angol
TOP